Ön tudja? Milyen autóval jár Süsü?

Nyáron szinte minden autós márka megjelenik a Balaton partján.  Többnyire hatalmas flottával. Ebből a szempontból a német márkák a leglátványosabbak, itt szinte minden gyártó megmutatja „zászlós hajóit”.  Nissan viszont egyetlen kisautóval tűnt ki idén a tömegből. Egyetlen egy Micrát küldött a Balatonra. Ezt viszont nem akárki, hanem maga Süsü vezette. Az autót többször láthattuk strandokon, miközben a sárkány naptejet osztogatott a gyerekeknek.
susunissan.JPG
A jármű többször megjelent a Csukás István Színház, Süsü nyári rezidenciája előtt is. A balatonszárszói színházba gyerekeket vitt az autóval. Az akció szervezői egy másik balatoni mesehősnek is odaadták az autót. A Micrával utazott Füred Kapitány, a 160 cm magas Playmobil figura is.
fured_kapitany.JPG

A kis Nissan nem véletlen lett a mesehősök autója. Ebben az autóban megvan az a vidámságfaktor, amely nélkül elképzelhetetlen a gyerekeknek és szüleiknek szóló turisztikai kampány.  A Micrára jó ránézni, jó benne ülni. De még a 2 méter magas Süsünek is élvezet vezetni. Egyszóval, az új Micra egy szerethető autó, akár a fentebb említett mesehősök.

Az akció keretén belül, közel ötezer ember látta az autót. Kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak az autó megjelenéséről. De azoknak, akik ültek az autóban, azoknak sem okozott csalódást a meseautó – állítják a szervezők. Ugyanakkor hozzátették,  Süsü hatására, több, kisebb településen élő anyuka is ki merte próbálni az autót, akik egyébként félnek a vezetéstől a nyáron zsúfolt balatoni utakon.

A Nissanak egyébként nem ez volt az első, kreatív kampánya a Balatonon. Komoly érdeklődést váltott ki tavasszal az az akció is, amelyben Monica, az öreg Trabant és Margit, a fiatal elektromos Nissan Leaf „versenyzett” a tó partján.